Verseim – Oldal 2 – Zágonyi Mónika

Verseim

Vándor magány

szerző: Zágonyi Mónika

A hegyre ült a bánat is velem, s a köd takarta lenge sóhajom. Mi volt, a múlt ölében este szárnyra kelt, míg vízre szállt a régi csónakom…

tovább
Verseim

Illanó

szerző: Zágonyi Mónika

Mondd… miért a csönd virágzik erre csak? Nézd, a Nap körül ma mennyi fény lebeg, sőt, ma még a tér is összefont veled, s hogy mit érzek, arra nincsenek szavak.

tovább
Verseim

Holdfogyatkozás

szerző: Zágonyi Mónika

Láttalak, de úgy, ahogy sosem tehette senki más; lelked ajtaján belépve várt ezernyi vallomás…

tovább
Verseim

Napszél

szerző: Zágonyi Mónika

Semmi sincs, csak én vagyok, s a halk sugallat itt a csend körül… Nézlek és csak arra gondolok, ma merre jár a lelked és mit érzel ott belül.

tovább
Verseim

Tavasz

szerző: Zágonyi Mónika

Lepke tánca, színe, bája lágy mosolyt hoz egy virágra.

tovább
Verseim

Suhanó

szerző: Zágonyi Mónika

Tél van és a hó se hull, de semmi vész, fenn a csillag álmainkra ráragyog. Menne szíved… azt dalolja útra kész; boldog és ha így van én is az vagyok.

tovább
Verseim

Egység

szerző: Zágonyi Mónika

Néha nincsenek szavak, se sóhajok, néha támaszom csupán a két szemed. Néha szárnyra kelnek, égnek óhajok, hadd legyek kicsit ma én a mindened.

tovább
Verseim

Ha játszom is…

szerző: Zágonyi Mónika

Miért-e vágy, mit hordozok? Szigetnyi táv szorult közénk… Ezernyi csepp, mi rám csorog; az ég zokog… Körénk feszítve szmog, s poros vidék.

tovább
Verseim

Tükör

szerző: Zágonyi Mónika

Mint akit űznek, úgy menekülnék Isten elől vagy csak teelőled… Csöndbe, titokba, homályba merülnék, csalfa románcba, buján, szeretőnek, s bár csak a Nappal csalna meg ajkam,

tovább
Verseim

Az utolsó járat után

szerző: Zágonyi Mónika

Hullt a hó s a fára jég simult, csillogott az esti, téli táj… meglehet, hogy ócska giccs e báj, mégis arcomon mosoly virult.

tovább