Vándor magány
A hegyre ült a bánat is velem, s a köd takarta lenge sóhajom. Mi volt, a múlt ölében este szárnyra kelt, míg vízre szállt a régi csónakom…
Holdfogyatkozás
Láttalak, de úgy, ahogy sosem tehette senki más; lelked ajtaján belépve várt ezernyi vallomás…
Ha játszom is…
Miért-e vágy, mit hordozok? Szigetnyi táv szorult közénk… Ezernyi csepp, mi rám csorog; az ég zokog… Körénk feszítve szmog, s poros vidék.
Az utolsó járat után
Hullt a hó s a fára jég simult, csillogott az esti, téli táj… meglehet, hogy ócska giccs e báj, mégis arcomon mosoly virult.