Shakespeare V. szonett
A perc ma oly nemesre alkotott, hogy ámul az, ki látja ezt a bájt, s e perc, ha játssza majd a zsarnokot, e bájnak itt igaztalan csak árt;
Shakespeare: IV. szonett
Miért pazarlod azt a bájt s gyönyört, mi rád maradt az őseid nyomán? Az alkotó teremti így a kört; a bőkezűnek ad sokat csupán.
Shakespeare: III. szonett
Tekints tükörbe, mondd az arcnak el, ma kell az új, az ifjú változat; világodat csalod, ha elveszel, s a nőt, ki űrt teremt a szív alatt.
Shakespeare: II. szonett
Ha negyven évnyi tél az arcodon s e télnek árka rontja bájaid, ruhád se szép, akárcsak egykoron, s lehullva vesznek el virágaid,
Shakespeare: I. szonett
Legyen csak egyre több a szép s a szebb, s a rózsa bája végtelen marad, s habár a múlt a perccel elveszett, az éke ifjainkban él, halad.
