Leszáll az est, csillag csillan; varázslat a szavakon keresztül

Amikor beköszönt az ősz, egyre korábban sötétedik; egyre korábban mondhatjuk, hogy leszállt az est. Vajon honnan ered ez a kifejezés, miért éppen leszáll?

Az este ugye a nap vége, azaz kicsivel a naplemente előtt és a naplemente után bekövetkező rövidebb időszak, amikor már sötétedik, illetve egészen sötétté válik fölöttünk az ég. Volt régen egy rövidke, egyszerű szó, amit igeként használtak, mégpedig a következő: es. Ma már szócsíraként, szógyökként tekintünk rá; a sebességnek, a sebes mozgásnak a hangját fejezi ki. Ebből a szógyökből alakult ki az este szó úgy, hogy hozzá kapcsolódott főnévképzőként a -te, ami a cselekvés eredményére utal. Az este szó eredetileg napeset volt, mert az este, illetve a napeset valójában az idő hanyatlására utal, ezzel párhuzamosan központi csillagunk, a Nap alászáll, mondhatni, „aláesik”. Innen származik tehát a gyönyörű kifejezésünk, miszerint az est leszáll.

Hasonló a fentiekhez az alkonyat szavunk is. Alkonyatról a késő délutáni, kora esti időszakban beszélünk, amikor a Nap lenyugváshoz közeledik, lemegy. Ilyenkor a felhőtlen ég különböző színekben pompázik. Természetesen ez a szó is egy egyszerű szócsírából, szógyökből alakult ki, ami pedig az al; ez az apró szógyök valamihez képest alacsonyan, lentebb fekvő helyre, dologra, helyzetre utal. A hozzá kapcsolódó kony jelentése pedig görbeség, görbére hajlás. Így aztán nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Nap a délutáni, kora esti időszakban úgymond aláhajlik; ez az alkonyat.

Az alkonyatot, az estét követi az éj, ami éppen úgy, mint egy héj, elfedi a világosságot… mondhatni, a Nap „lent marad” egy ideig; nem világítja meg a Földnek azt a féltekéjét, amelyik fölött nem mutatkozik meg. Ilyenkor láthatjuk a sok gyönyörű csillagot az égen… a világító, azaz saját fénnyel rendelkező égitesteket. Úgy tűnik, mintha a sugaraik enyhén reszketnének. Van, amelyik álló, mivel a másik hasonló égitesthez viszonyítva nem változtatja a helyzetét. Van, amelyik vándorol, és mindig egy bizonyos időtartam alatt teszi meg ugyanazt az utat, és van, amelyik rendszertelenül kering az űrben. Egyik-másikkal megesik, hogy csak feltűnik az égen, aztán lehullik.

A csillag szó is egy szócsíra, azaz szógyök származéka, ez pedig a csill, amelynek jelentése apró villogás (a cs betű önmagában az egyenes iránytól való eltérést fejezi ki, az i betű közelről indulást, mozgást, haladást, az l betű pedig irányt, eltávozást, előre haladó mozgást, illetve folytonosságot, teljességet). Csodálatos egyébként a szóelemzés szerinti magyar eredeteket követve felfedezni, hogy szinte minden betűnknek fellelhető a jelentése, és ez mennyire működik is! Visszatérve a csill gyökhöz… még ezt a gyököt is fel lehet bontani még kisebb részekre; a csi ugyanis a szócsírának, a gyöknek egy még kisebb alkotója, amit nevezhetünk gyökelemnek, és suhogást, sebességet fejez ki (ugyanebből alakult ki a siet szavunk, illetve a suhog, sugár szavunk is). Tehát a csill valójában a csi + el, azaz sebes haladás, sebes mozgás. A duplázott ll önmagában véve is sebes mozgásra utal. Az -agképző ez esetben főnevet alkot; az -og, -eg, -ög igeképzőkkel egyezik meg, amelyek tartós cselekvést jelölnek (például a csillog szó esetében).

A csillag csillan… a csillan szóban pedig ugyanazt a szócsírát fedezhetjük fel, amelyiket a csillag szó elején azzal a különbséggel, hogy a csillan hirtelen bekövetkező, pillanatnyi cselekvést fejez ki, míg a csillag főnév.

Azt hiszem, varázslatos nyelvünk van… igazi varázslat a magyar nyelv!

© Zágonyi Mónika