Könyveim

Lángok

A Lángok című novelláskötet írásainak gondolatvilágát a lélek mélyén rejlő, titkokkal és csodákkal teli vonzódások át- meg átszövik. Mindezt a természet szépségeinek megidézése színezi, ami háttérként jelenik meg a lírai hangvételű sorok mögött.

A történetek lényege többnyire a lélek mélyén megcsillanó csöndes, mégis mély szeretet, szerelem, a ragaszkodás, a hiány és a vágyakozás az elérhetetlennek tűnő, de valahol mégis elérhető boldogság iránt.

Mindazok, akik képesek ráhangolódni a lélek finom, halk rezdüléseit megjelenítő villanásokra, élvezettel forgatják majd a kötetet.

Idézet a könyvből:

“Tudod, az jutott eszembe, hogy gyermekkoromban szerettem volna megérinteni a szivárványt… felmászni a felhők fölé, és lecsúszni rajta a földre. Elképzeltem, hogyan lobogna a hajam a szélben, és mekkorákat kacagnék, miközben figyelném a lent vágyakozó társaimat. Ahányszor megjelentek az égen a csodálatos, színes csíkok, annyiszor kezdtem el futni keresztül a mezőn, hogy megtaláljam a végét, és felmásszak a tetejére. Száguldottam, és figyeltem… száguldottam… de egyszer csak tovatűnt a varázslat, és csak a komor, szürkéskék felhők bontogatták a szárnyaikat fölöttem. Elhatároztam, hogy nem adom fel. Ha felnövök, mindenképpen meg fogom mászni a szivárványt… nem hagyom, hogy megfakuljanak a vágyaim…”

A Lángok című novelláskötet megvásárolható itt:
http://undergroundbolt.hu/langok

Vélemény, hozzászólás?